Árnyékkormányt hoz létre a Lengyelországban a jobboldali ellenzék – írta meg az elemi.hu. A testületet a korábbi miniszterelnök, Mateusz Morawiecki vezeti majd, mellette helyet kap még többek között Aniel Obajtek (a PGNiG energiakonszern volt vezetője), Waldemar Buda (volt fejlesztési és technológiai miniszter) és Piotr Müller (kormányzati sajtótitkár) is.
Az árnyékkormány létrehozásával a lengyel ellenzék célja az, hogy ne kerüljenek „politikai vákuumba” az eddig fontos közfunkciókat betöltő személyek,
így védenék meg őket a frakcióharcoktól.
A nemrég hatalomra került balliberális PO, amelyet Donald Tusk vezet, úgy értékelte a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság Párt (PiS) döntését, hogy a korábbi kormánypárt beletörődött a verségébe, ami a párt szerint „jó jel”.